Charter Napló

Olyan hajózáson még nem voltam, amikor azt kívántuk volna, bárcsak hidegebb lenne a tenger. Thaiföldön ez is megesett.

Ezúttal úgy dobta a gép, hogy egyedül utaztam a túra helyszínére, így a dubaji átszállásnál szólóban nyomtam le a több kilométeres(nek tűnő) sétát az egyik terminálról a másikra. Cserébe legalább nem volt hosszú a várakozási idő a Phuketre tartó gép indulásáig. Eseménytelen néhány óra után este háromnegyed nyolckor érkeztem meg Thaiföldre, kilenckor már a szálláson voltam, ahol nem sokkal később arccal előre beestem az ágyba, és reggelig úgy feküdtem, mint egy darab fa. Részben ennek, részben a többiek délben esedékes érkezésének köszönhetően reggel kisimult arccal sétálhattam egyet a Sirinat Nemzeti Parkhoz tartozó, akkor ébredező tengerparton.

Eltartott egy darabg, mire társaim kiverekedték magukat a terminálból, de transzfert legalább könnyen tudtunk szerezni. Nem úgy alkoholt (ne gondolj kereskedelmi mennyiségre!), amit - hiába tartozik sok üzlet ugyanahhoz az amerikai kereskedelmi lánchoz - nem lehet akárhol kapni. Második nekifutásra összejött a dolog, megnyugodva szálltunk ki a buszból a Phuket Yacht Haven Marinában, ahonnan a hajókat béreltük. Mivel előzetesen kértünk bevásárlást és szakácsot, tele hűtőszekrény, roskadozó pultok és kék üdvözlőital vártak bennünket, na meg Szu, aki egészen héten főzött ránk. Másik hajó, másik szakács, így rögtön vacsoránál kétféle megközelítést is volt lehetőségünk kipróbálni, majd megállapítani, melyik csípősségi szint kinek jön be jobban.

Reggel még begyűjtöttük a bázisról a pluszban bérelt SUP-ot, aztán neki is kezdtünk a tervezett program megvalósításának: előbb a James Bond-szigetet, majd a James Bond sziklát pipáltuk ki. Nem véletlen a dupla megnevezés, mert két lokáció is méltónak tartja magát a titkosügynök nevének hordozására:

- Ko Hong Az aranypisztolyos férfi című film egyik forgatási helyszíne volt, és nyilván sokan emiatt látogatják meg, de az a helyzet, hogy önmaga miatt is megér egy kitérőt. Beevezhetsz SUP-pal vagy bevisznek pénzért kajakokkal a meredek sziklafalakkal határolt lagúnába, ahol meglehetősen változatos vadvilág fogad, erősen javasolják, hogy ne merülj bele a vízbe.

- Ko Tapu (csak egy ugrás Ko Hongtól) pedig az ikonikus szikla otthona.

Így festett a filmben:

fotó: film-grab.com

Mi pedig így láttuk a vízről:

Éjszakára Ko Yao Noi északi végében álltunk be egy méretes öbölbe, ami csak a miénk volt reggelig. Teljes magány és sötétség, csak a csend nem lett teljes, mert valamilyen gép egész éjszaka zakatolt a közelben (de aludni azért tudtunk).

Reggel viszonylagos hirtelenséggel indultunk meg (a parton nem volt mit csinálni, reggelit pedig Szu készített), hogy túránk második Ko Hong-ját is bejárjuk. Lelövöm a poént: a Ko Yao Noi déli végétől keletre fekvő sziget két attrakciója teljesen elvarázsolt minket:

- az egyes térképek szerint nyugatról vagy sehonnan, a valóságban északról megközelíthető lagúna térdig érő vizében sétálgatni különleges élmény

- a keletről elérhető körpanorámás kilátóba (a környék egyetlen ilyen alkalmatossága) felérve pedig elállt a szavunk. Amikor onnan elküldtem egy-két fényképet itthon senyvedő szkipper ismerősömnek, csak ennyit írt vissza: "Olyan vagy mint egy gyerek, állanódan felmászol dolgokra, csak mert ott vannak." Azt döntsd el te, mennyire volt igaza...

Kezdtünk kifogyni bizonyos ételekből és italokból, ezért muszáj volt kicsit idő előtt magunk mögött hagyni ezt a szépséget, hogy időben (értsd: bőven sötétedés előtt) érjünk Railay Beachhez, megejtsük a vásárlást, és még mindig legalább szürkületben állhassunk be az éjszakázóhelyünkre, Ko Rang Nok mellé.

Itt két momentum határozta meg az estét:

- kiderült, hogy van olyan a társaságban, aki nem ismeri az "Összeomlás a Népszínház utcában feat. Bon Jovi" opuszt, így muszáj volt megismertetni vele (ha te nem vagy kezdő, átugorhatod a klipet, de ha eddig kimaradt, mindenképp pótold):

- este 10 után érkezett a telefon, hogy a másik hajó csapatából néhányan a parton ragadtak, mert a kismotorosuk bemondta az unalmast, ők pedig nem voltak olyan állapotban, hogy meg tudják szerelni. Így mentőakció indult értük, amit a magam részéről nem tartottam egészen veszélytelennek a koromsötét éjszakában, a zátonyos part közelében, de HM (úgy is, mint ifjú padavan) korát meghazudtoló érettséggel állt neki a feladatnak és oldotta meg azt. Majd még nekilátott az elromlott motor megszerelésének is, hogy csak hajnali egykor tegye le a lantot aznapra.

Mivel másnapra laza menetet terveztünk, extrán kicsi távolságokkal, kényelmes, helyben maradós délelőttnek néztünk elébe, de reggel átalakult a program, hogy a hét egyik csúcspontjának szánt Maya Bay-re rendesen jusson idő. Így aztán közepes hosszúságú út várt ránk (ami még a vitorlák felhúzására is lehetőséget teremtett), ami közben megreggeliztünk, és egy bölcsességgel is gazdagabbak lettünk:  "A pizza valós idejű diagramja annak, mennyi pizzád van még."

És hát a Maya Bay... gyönyörű, na! Ugyanakkor sokat ront a varázsán a rengeteg odacipelt ember. A program pedig mindenkinek ugyanaz (és meglehetősen rövid): hajóról stégre le, stégről lépcsőn fel, onnan pallókból készített ösvényen át az öbölig, ott fotó a "kilátópontról",

majd le a partra (újabb fotók),

pallóösvényen vissza, lépcsőn le, hajóra fel, távozás. Fürdés tilos.

De mi legalább megnéztük a túloldalról is:

Az éjszakázásra kinézett Ko Phiphidon-t először délről támadtuk (megnéztük, van-e bolt és foglaltunk időpontot masszázsra), majd északról (ahol - közforgalmú móló híján - békésebbnek ígérkezett az este). Horgonyzáshoz kénytelenek voltunk előszedni a mélységmérő kötelet (életemben először kaptam), mert a digitális műszer elromlott, így egy darabig elszöszmötöltünk a manőverrel, rendesen ránk sötétedett, így azt is nehezebb volt megítélni, tart-e a horgony, de végül sikerült stabilan megállnunk. Gyors vacsora, aztán irány part! Az igazi profik (kéjencek) másfél órát feküdtek a masszázságyon, ehhez képest körülbelül annyit fizettek, mint itthon egy harminc perces kezelésért. A fiatalság pedig úgy érezte, muszáj megmerítkeznie a helyi éjszakai életben... ebből reggelre mókás sztorik és kevésbé mókás fejfájások lettek, de ennyi belefért.

Részben az ő szerencséjükre csak rövid menet várt ránk Bamboo Islandig, ahol napközbeni megállást terveztünk, ami pont elégnek ígérkezett a mélységmérő megszerelésére, egy jó ebéd elfogyasztására és némi pancsolásra. Ez utóbbi közben merült fel a kérdés: "mi lenne, ha itt maradnánk?". Vagyis megvalósítanánk azt a laza napot, amit korábban nem sikerült. Senki nem emelt kifogást (sőt!), így belefért a délutánba a partra szállás is annak, akit érdekelt a sziget élővilága, mi több, horgonyról át tudtunk állni bójára. Na, ebből lett a baj.... mert egyszer csak elkezdett sípolni a riasztó, hogy túlontól eltávolodtunk a helyünktől. Gyors ellenőrzés, szemek meresztése a sötétbe, "minden rendben". De amikor 15 perc múlva ismét megszólalt az éles hang, már nem lehetett egy kézlegyintéssel elintézni a dolgot, kénytelenek voltunk elengedni a bóját, és visszaállni horgonyra. "Jó, de innentől nyugi van reggelig!" Hát, majdnem... pedig nagyon szépen indult, kilométerekre sehol senki, kellemes háttérzene szólt,

ment le a Nap. Még azt is megvitattuk - érett, felnőtt emberek módjára -, hogy milyen mértékben vegyük igénybe a légkondicionálót. Merthogy annak működtetéséhez be kell indítani a generátort, ami berreg rendesen... diskurzus három férfira és egy, a langyosnál kicsit melegebbnek ígérkező éjszakára:

- Három vagy öt órát zúgjon a generátor?

- Hármat.

- Amennyiben az öt.

Vérbeli exkluzív estének ígérkezett.

Ehhez képest nem kicsit rázott meg minket, amikor fél hatkor kalapálás és fűrészelés hangjaira ébredtünk: a bójára, ami nekünk végül nem felelt meg, helyi halászok álltak rá a bárkájukkal, aztán hajnalban nekiálltak szerelni, majd amikor sikerrel jártak, elpöfögtek. Igaz, az sem ment simán, háromszor kellett újraindítani (és felbőgetni) a motort. A szerencsésebbek csak pillanatokra ébredtek meg tevékenységük hangjaira, a kevésbé mázlisták onnantól fent voltak. De legalább megnézhették a napfelkeltét.

A délelőtt azzal telt, hogy eljutottunk Ko Yao Yai déli végébe, ahol egy muszlim halászfalu ígért érdekes látnivalót. Gondoltuk, megnézzük a települést, elfürdőzgetünk az öbölben, aztán éjszakára is maradunk, mert ott stabilan lehetett számítani arra, hogy semmilyen buli nem zavarja meg az alvásunkat. Aztán átalakult a program, két okból is:

- a faluban nem gyenge szegénységet tapasztaltunk, és ugyan az ígéreteknek megfelelően volt bolt, de véges kínálattal (alkoholra nyilván nem számítottunk)

- megint sok volt a vízben a medúza.

Inkább felszedtük a horgonyt, és átálltunk Son Bay Beach elé. Azért oda, mert bár elsőre csábítónak tűnt az öböl másik végében a resort, de ahhoz móló is tartozott. A mólóhoz pedig kompok, amiknek sem a zajára, sem a füstjére nem voltunk kíváncsiak. Mire sikerült kinézett helyünkre lehorgonyoznunk, elviselhetetlen lett a forróság (talán akkor volt a legmelegebb a héten), és valószínűleg ennek köszönhetően hangzott el a kritikus mondat a tengerbe csobbanást követően: "A víz lehetne két fokkal hűvösebb!"

A ránk telepedő sötétben egyszer csak villanást érzékeltem, de nem akartam hinni a szememnek. Aztán a második, majd a harmadik villanás, illetve néhány utastársam hitetlenkedő tekintete meggyőzött, hogy nem az elmém játszik velem, tényleg villámlik a nyugati égbolt. Gyorsan ellenőriztük az időjárás-előrejelzést, ami megerősítette a félelmünket: esni fog. De azt is hozzátette, hogy csak röviden. Így is lett, mire eljött az alvás ideje, mindössze le kellett törölni pár helyen a fedélzetet, és nyugodtan ki lehetett feküdni aludni a kissé megfrissült levegőre.

A békés éjszakát hasonló hangulatú hajnal követte, hirtelen ötlettől vezérelve hárman beugrottunk a kismotorosba, hogy utána járjunk, hova tűnt el előző este egy halászhajó ott, ahol a térkép szerint nem volt semmi. Kiderült, hogy apró kikötő húzódik meg egy szűkületben, de ott már - részben az előző napi tapasztalatok miatt - nem szálltunk partra.

Viszont előkerült a két napja nem látott másik csapat, akik ugyanezzel a lendülettel az irányt is megadták: Palm Beach Club. Partra szállás, koktélok, jet ski, koktélok, fotók, koktélok, születésnap, koktélok... Pár órával később néhányan a szokásosnál kissé bizonytalanabb léptekkel indultak vissza a hajóhoz, a kismotorosból a fedélzetre szállás is okozott nehézségeket. A pórul jártak megadták magukat a helyzetnek: "Ismerjük be, hogy vesztettünk!"

Mindezt a lehető legvidámabb hangulatban, méltón zárva le a hetet.

Kaják:

Az Andamán-tenger ezen részén zöld a tenger. Olyan, mintha a Balatonon lennél, de nem. Megőrülsz.