Charter Napló

Hagyományosan hat napot hajózol egy vitorlás nyaraláson a szombat-szombat periódusban. A Kanári-szigeteken ez nem biztos, hogy összejön, de így is bőven megéri a buli. És várakozhatsz a sárga úton...

A szimpatikus időben Budapestről Zürichen keresztül Tenerifére repülő járatról lecsúsztunk, így aztán Bécsből szálltunk fel - de ahhoz nagyon korán kellett felkelni otthon. Sebaj, izgalmas út vár ránk! Meg intenzív, ami már a tenerifei reptéren megmutatkozott: olyan tempóban pörögtek a taxik, hogy kettőt pislogni nem volt időnk, már előttünk állt a miénk, pedig szép hosszú volt a várakozók sora! Indulási kikötőnket hamar megtaláltuk, a báziscég már nehezebb ügy volt, mert mi a megszokott jellemzőket (tömeg, irodák) kerestük, de ilyet nem láttunk. Viszont a bérelt hajónkat igen, ebből nagy bizonyossággal megállapíthattuk, hogy jó helyen járunk. Hamarosan felbukkant a vitorlást bérbe adó cég képviselője is, épp a szomszéd hajót adta át az érkezett csapatnak, abbéli kérdésünkre, hogy ránk mikor kerít sort, magabiztos "15 perc múlva" volt a válasza. Fél óra múlva kiderült, hogy ígérete hasonlatos volt a Blöff című film klasszikusához:

Aztán, amikor végre megejtettük, eltartott bő másfél órát, ami azért meglehetősen ritka. Mivel a csapatból többen is érdeklődtek a hajóátvétel, mint folyamat iránt, csak annak végeztével tudtunk elmenni bevásárolni - a távolságok és a domborzat miatt szigorúan taxival.

Másnap aztán kezdetét vette a nagy kaland és az ismeretlen vidék felfedezése: San Sebastián de La Gomera volt a cél, ahova a sokszor össze-vissza hullámzás miatt hat órányi, rázós út végén jutottunk el.

Megfogadva az összes hivatalos és nem hivatalos ajánlást, foglaltunk magunknak helyet éjszakára, azt gondoltuk, mindenkinél okosabbak voltunk. Persze érkezéskor kiderült, hogy nem: a marina bejáratánál keringett pár hajó, mi szépen berádióztunk, hogy megérkeztünk, amire lényegében az volt a válasz, hogy "húzzatok sorszámot". Várakozni egy sárga bójákkal kijelölt szakaszon kellett, ott csobogtunk egy darabig, mire ránk került a sor. Mert hát mindenki foglalt... Mivel a Kanári-szigetek között nincs köztes megállási lehetőség, kimaradt minden rendes nyaralós hajózás kötelező eleme, a déli fürdés*. A kikötés után kénytelenek voltunk strandra menni, mint mindenki más, és ott vetni bele habtestünket a meglehetősen friss vízbe. Vacsoránál pedig már neki is láttunk a hétre tervezett útvonal módosításának, méghozzá három okból:

- az előrejelzés a hét végére viharos szelet ígért

- a bázison azt a tippet kaptuk, hogy La Palmán nyugodtan töltsünk el egy egész napot a sziget felfedezésével

- látszott, hogy a szigetek takarását alulbecsültük, az egyébként igen stabil erejű és irányú szél sokkal kevésbé kiszámíthatóan fúj, mint az előzetesen gondoltuk.

Elengedtük tehát El Hierro meglátogatását, sőt, azt is, hogy áthajózzunk La Palma nyugati oldalára, mert az "teljesen felesleges", ahogy a rutinosak mondták. Hétfői célunk Santa Cruz de la Palma volt (még az eredeti terveknek megfelelően), ahova jó kilenc óra hajózást követően érkeztünk meg, kvázi az utolsó pillanatban (mert zárt a kikötői iroda), és megkönnyebbülten sóhajtottunk fel: "de jó, hogy holnap nem hajózunk!"

Ám még nem dőlhettünk hátra, mert amit mi kikötőhelynek hittünk, az csak az ideiglenes parkoló volt, amíg elintéztük a papírmunkát, csak aztán állhattunk át a végleges pozícióba.

Vacsoránkat az autók elől elzárt belvárosban fogyasztottuk el, eleinte a legnagyobb nyugalomban, de aztán felbukkant egy kukásautó...

... szerencsére csak addig jött, amíg a képen látod, aztán visszatolatott, és a szomszéd háztömbbel együtt minket is kikerült.

Másnap a ráérős ébredést a szokásos kávézás** követte, azt pedig autóbérlés, a bérelt járművel pedig szigetnézés. Rögtön nyitásnak egy szerpentinen kúsztunk fel a tetőre, én eddigi életemben összesen nem láttam annyi kanyart, mint azon az úton. A Roque de los Muchahos egészen lenyűgöző élmény, fenséges csendje elképesztő békét sugároz magából.

Ebédünket egy, a sziget nyugati oldalára és a végtelen óceánra néző teraszon fogyasztottuk el, hazafelé bevásároltunk, majd elugrottunk a 2021. végén hónapokon keresztül zajló vulkánkitörést helyszínére.

A környék most már - túl azon, hogy egy többszáz méter széles sávban fekete kövek borítanak mindent - békés arcát mutatja, de másfél éve nem így volt:

A hajóhoz visszaérve becuccoltuk a szajrét a hajóba, aztán még sétáltunk egyet Santa Cruz de La Palmában.

Szerdán viszonylag korán indultunk, hiszen tudtuk, hogy legalább 9 órás út vár ránk (vissza San Sebastián de La Gomerába, mert Valle Gran Grey-ről is lemondtunk, hogy közelebb legyünk a bázishoz a gyorsan változó időjárási körülmények között). Féltávnál megjöttek a delfinek, akik majd' tíz percig kísértek minket, másfél órával érkezés előtt pedig elfordult és markánsan erősödni kezdett a szél. Nagyjából a tervezett időben értünk a marina elé, ahol viszont egy órát kellett várakoznunk (a már megismert "sárga úton"), mire az előttünk sorakozó ÖT egész hajót sikerült kikötni. A vacsorára kinézett étteremben az étlapot böngészve feltettük a hülyeturistás kérdést: "Tapas van?" Természetesen megkaptuk a lakonikus választ: "Ez mind az." Pazar volt a kaja, degeszre ettük magunkat.

Reggel nem kapkodtunk, mert az előrejelzés csak késő délelőttre-kora délutánra tett egy gyengülést a szélben.

Szemben a napkeltével:

Háttal a napkeltének:

Ebben a gyengülésben vágtunk neki a bázis felé vezető útnak (mert péntekre nem jeleztek ilyen "lukat"), de így is volt, hogy 35 csomós szelet mutatott a műszer. Ezzel együtt gyönyörű utunk lett, csak akkor vált kellemetlenné, amikor Tenerife csücskénél elkezdtek szembe jönni a hullámok. Lévén csütörtök, nem volt sor az üzemanyagtöltő-állomásnál (eleinte ember sem), így nyugodtan tankolhattunk, majd visszaálltunk a helyünkre. A délután folyamán én megejtettem még egy fürdést az óceánban, de ez igen rövidre sikerült. Mert az hagyján, hogy hideg volt a víz, de az erős hullámzás + kavicsos-köves part kombináció miatt egyébként sem igazán lehetett pancsikolni. Vacsorához nem akartunk taxit szervezni, maradt az a pár hely, ami gyalog elérhető, így kötöttünk ki egy olyan étteremben, amit - a neve alapján persze sejthettük volna - angolok üzemeltettek, így a mérsékelt spanyoltudásunk nem okozott nehézségeket. És hallgathattuk a speciális kiejtésüket.

Hajnalban a hevesen dudáló szélre ébredtünk, nagyon úgy festett, hogy jól döntöttünk a korai hazatéréssel. A "szabaddá" vált napot is igyekeztünk kihasználni, megint autót béreltünk, és előbb San Cristóbal de La Laguna gyönyörű házai között caplattunk néhány órát,

aztán Santa Cruz de Tenerife közparkjai közül fedeztünk fel néhányat.

Szombat reggel leadtuk a hajót (mindent rendben találtak), aztán a csapat szétszéledt, mert volt, akinek néhány órán belül indult a gépe hazafelé, míg másoknak csak vasárnap reggel. És olyan is akadt, aki ráhúzott néhány napot a nyaralásra...

* a deles fürdéssel együtt a kényelmes ebédelés is elmaradt, menet közben, a hullámos vízen nem igazán akartunk főzőcskézni. Viszont - természetesen - lett megoldás: E.B. úr irányítása alatt reggelente legyártottunk nem kevés szendvicset, így volt mihez nyúlni, ha valaki a nap folyamán megéhezett.

** hét fős csapatunk hat tagja megrögzött kávéfogyasztó volt, kotyogósban és kapszulás főzőben is készült fekete nedű reggelente. Azt csak a harmadik alkalommal vették észre a srácok, hogy szombat este sikerült koffeinmentes kávét vásárolniuk...