Charter Napló

Nem is tudom, mikor volt utoljára olyan hajós túrám, amelyiken ennyire el kellett térni az előzetesen megtervezett programtól...

A Wikpédia szerint "a Seychelle-szigetek a trópusi égövben, az Egyenlítőtől délre a 4. és 10. szélességi fok között találhatóak. Az évi középhőmérséklet 27 Celsius fok, a páratartalom 80%-os, záporok és zivatarok az év bármelyik napján előfordulhatnak. A trópusi esők miatt az évi csapadékmennyiség 2300 mm (Magyarországon 500-900). Annak ellenére, hogy a hatalmas Indiai-óceán kis szigeteiről van szó, mégis számos mikroklíma alakult ki, amely változatossá teszi a Seychelle-szigetek éghajlatát – előfordulhat, hogy az egyik tengerparton esik az eső, a másikon süt a nap és a hegyekben köd ereszkedett le." Ehhez azok az ismerősök, akik már többször jártak arra, annyit tettek hozzá, hogy "a szél nem jellemző, a víz általában sík, mint az asztallap". Ehhez képest, az ott töltött egy hetünk alatt összesen sütött hét órát a Nap, volt, hogy naponta tízszer szakadt ránk az ég, és 16 csomónál kevesebb szél egy percig sem fújt (ami persze szép méretes hullámokat generált).

De nagyon előre szaladtam, egyelőre ott tartunk, hogy két tucat ember érkezett meg Mahé szigetére egy átlagosnak mondható szombat hajnalon. A szárazulat méretéből fakadóan a repülőtérről csak pár percnyi taxizás volt a kikötő, ahonnan a hajókat béreltük, viszont a katamaránokat csak délután vehettük át, így valamivel el kellett ütni a napot. Ez főleg egy kiadós reggeli (aztán egy tízórai, majd egy ebéd) elfogyasztásából állt, illetve összeírtuk a bevásárló listát, mert úgy készültünk, hogy a hét további napjaiban csak korlátozott lehetőségeink lesznek a készletek feltöltésére. Hogy az áru minél kevesebb időt töltsön a bolti és a hajós hűtőszekrény között, igyekeztünk az utolsó pillanatban megejteni a beszerzést, így amikor jött a jelzés, hogy megszállhatjuk a katamaránjainkat, jóformán a pénztárból toltuk át a bevásárlókocsikat.

A hajóátvétel simán lement, csak egy-két dolog miatt kellett nyakára járnunk a helyieknek, hogy intézzék már el a cserét/javítást. Tündéri figurák, de igyekeztek a könnyebbik végén megfogni a dolgokat, mondván "jó az úgy", "megjavul magától", "ez mindig ilyen", de annyi tapasztalat a mi térfelünkön is volt, hogy ezeket ne higgyük el nekik. Ennek a kitartásnak köszönhetően lett például légkondi nem csak három, de mind a négy kabinban. Végül minden a helyére került, és elhangozhatott a hétindító mondat (vigyázz, jogdíjas!!!):

"pénzért nem fázunk, a síszezont megnyitom".

Este a Bravo! étteremben vacsoráztunk, a helyet a legjobb szívvel ajánlom mindenkinek, aki arra jár.

Vasárnap

A terv: Eden Island Marina - Port Launay (napközbeni fürdés) - Baie Beau Vallon

A valóság: a már említett 16 csomós szél északnyugatról, aminek két következménye volt. Az egyik, hogy már Mahé keleti oldalán észak felé haladva hullámzással szembe kellett haladnunk, a másik pedig, hogy a Beau Vallon előtti öbölben igen göröngyös volt a talaj.

Ezzel eldőlt, hogy ott nem éjszakázunk, hanem maradunk a fenekünkön (és horgonyon) Port Launay-ban. Ez nem bizonyult rossz döntésnek, ugyanis a parti bárban kellemes italokat lehetett vásárolni, a víz pedig meleg volt és hullámmentes a fürdéshez.

Valamint a fáknál rögtön belefutottunk több Seychelle-hintába is, lehetett fényképezkedni rogyásig. Üzemszerű használat, a gyakorlatot S mutatja be:

És napnyugta előtt azért jött három zivatar...

Hétfő

A terv: eredetileg ezt a napot szántuk arra, hogy áthajózzunk Praslin-ra (Beau Vallon elől indulva).

A valóság: az előző nap tapasztaltak alapján úgy éreztük, ez hiba lenne, illetve a csapatra ráfér egy kikötői éjszaka a vasárnapi megrázkódtatások után (akadt néhány rosszullét, ami amúgy könnyen jön, de könnyen is megy - ha fix talaj van az ember lába alatt). Így aztán megindultunk délnek Mahé nyugati oldalán, két megállóval számolva, valamint azzal, hogy az este már (ismét) az Eden Island Marinában ér bennünket. Az első horgonyzást Anse Gouvernment-nél ejtettük meg, egy apró öbölben, melynek bejáratát sziklaszamuráj őrizte.

A másodikat pedig Police Bay-ben, ami az egyik legszebb volt, amit a hét során láttunk, de - a partra állított tábla tanúsága szerint - az egyik legveszélyesebb is, merthogy "fürdés csak saját felelősségre". Mi nem igazán fürödtünk a parton (a hajónál annál inkább, mert le kellett vágni a propeller tengelyéről a rátekeredett horgászzsinórt), viszont SUP-pal kilátogattunk, amiben volt némi izgalom, ahogy a megtörő hullámok hátán kicsúsztunk, illetve ahogy visszafelé átküzdöttük magunkat ugyanezeken. Mínusz egy napszemüveg.

A nap zenéje: Odesza - A moment apart

Mivel a Seychelle-szigeteken napnyugta után tilos a kedvtelési célú hajózás, kénytelenek voltunk elhagyni az egyébként tényleg gyönyörű öblöt, hogy időben visszaérjünk a kikötőbe, csatlakozva a másik két társasághoz. Sajnos a Bravo!-ban már nem akadt szabad asztal, így a mellett lévő indiai étteremben foglaltunk helyet, és épp csak fél órával érkeztünk később, mint kellett volna. Február 14-e lévén csak egyféle menüsort kínáltak (ez nem volt baj), viszont ők is teljesen megteltek, és emiatt elkezdett csúszni a konyha. Persze mindenre a "noproblemsir" volt a válaszuk. :-) Egyébként tényleg igyekeztek, és a végén számolatlanul hordták az elviteles dobozokat a maradéknak. A délután és az este, majd az éjszaka folyamán többször szakadt le az ég.

Kedd

A terv: átkelés Praslin-re, út közben megálló valamelyik apró szigetnél, sznorkelezés, Cousin Island (a "madaras sziget" meglátogatása), majd kikötés Dream Yacht Marinában a Saint Anne-öbölben.

A valóság: Inkább 18, mint 16 csomós szél északnyugatról (vagyis oldalról, megfelelő hullámokkal), így a kis szigetes megállót és a madarakat el lehetett felejteni, viszont ennek köszönhetően hamarabb átértünk, és sok órát állhattunk a Round Island mellett, egy olyan részen, amit előzetesen a figyelmembe ajánlottak, mint remek fürdőhelyet. Tényleg az volt, a homokban mászkálhattunk a sziklákon és a kidőlt fatörzseken, amikor pedig elszállították az óceánjáróval érkezett turistákat, miénk lett az egész part.

Mivel az átkelés közben nem csak mi, de a többi hajó legénysége is fogott kellő mennyiségű halat, pazar vacsorát készítettünk magunknak, amit - hála a tökéletesen védett kikötőnek - teljesen nyugodt körülmények között költhettünk el.

Szerda

A terv: Curieuse (a "teknősös sziget"), majd La Digue északi oldalán a kikötő.

A valóság: Curieuse hibátlanul működött, sok-sok órát töltöttünk ott el kirándulva, teknősökkel fotózkodva, sznorkelezve, de még reggel, odafelé menet jött egy olyan zivatar, amit leginkább az "esőfüggöny" szóval lehet leírni. Pár száz métert láttunk előre, ott is csak szürkeséget. Elfele jövet kedélyes bulihangulat alakult ki a fedélzeten, aminek szemléltetésére legyen elég az, hogy 37 éves cégvezető táncikált 7 éves kislánnyal (nem a saját gyereke) az orrfedélzeten. La Digue-en nem volt hely, ezért inkább visszaálltunk Saint Anne-ba, ahol kettéoszlott a csapat, a fele eltaxizott büféasztalos vacsorára egy hotelba, a fele maradt a fenekén, és ismét a napi fogásból lakomázott.

Csütörtök

A terv: Cocos Island, majd este La Digue Marina.

A valóság: Cocos Island, amilyen kicsi, annyira izgalmas és érdekes, négy-öt órát álltunk a hullámmentes oldalán, amíg mindenki bejárta, körbesznorkelezte, vagy "csak úgy" fürdött a tengerben.

A kettes számú csapat egy idő után arrébb állt, Grande Sour keleti oldalára, ahol - mint kiderült - se térerő, se rádióhullám, így csak akkor tudtunk velük újra kapcsolatba lépni, amikor kibújtak a gránitsziklák takarásából. Mivel nem volt információnk arról, van-e hely a kikötőben, inkább La Digue dél oldala felé vettük az irányt, Petite Anse előtt vetve horgonyt. És körülbelül akkor érkezett a hír, hogy van hely a marinában, de már nyilván mindegy volt. Párszáz méterre álltunk meg a parttól, de onnan is látszott, hogy a megtörő hullámok között minimum macerás a partra szállás a kismotorossal, ezért felderítő csapatot küldtünk ki, hogy vizsgálják meg a lehetőségeket (mert a fák között felsejlett egy bár is).

Amennyire lehetett, közel mentek a parthoz, majd ketten kiúsztak, a harmadik helyben maradva várta vissza őket. Hirtelen furcsa jelenetsor vette kezdetét: a motorosból heves integetés a part felé, az egyik parti ember beúszott a hullámok közé, amik felborították, a másikuk berohant a fák közé. Elképzelni nem tudtuk, mi lehet a baj, eléggé aggódtunk értük, a ráncok csak akkor simultak ki az arcunkon, amikor a trió visszaérkezett - nevetve. És amikor megtudták, mi mit gondoltunk az elmúlt perceikről, konkrétan fulladozni kezdtek a röhögéstől. Kiderült, hogy ők söröztek egyet a parton (majd a bár bezárt), a futás azért volt, hogy emberünk gyorsabban érje el a szemetest az üvegekkel, amit pedig mi durva fellökésnek láttunk, az valójában csak barátságos taszigálás volt a hullámok részéről.

Az este zenéje: Erobique - Urlaub in Italien (még akkor is jól illett oda, ha ezer kilométerekre voltunk Olaszországtól):

Péntek

A terv: átkelés Mahéra, tankolás, majd éjszakázás Ile au Cerf előtt, hogy szombat reggel csak az utolsó pillanatban álljunk vissza a báziskikötőbe, maximálisan elnyújtva a nyaralást.

A valóság: az addigra 22 csomósra frissülő szél jó másfél méteres hullámokat gerjesztett, így a három órás út nem volt épp könnyednek nevezhető, de mindenki tartotta magát. Ám mire sima vízre értünk, befelhősödött az ég, a szél továbbra is fújt, ezért senkinek egy porcikája sem kívánta, hogy horgonyon éjszakázzunk. Tankolni viszont muszáj volt, így beálltunk a "sorba". Hajózásnál ez mindig képlékeny dolog, mivel egy helyben állni nehézkes, főleg, ha fúj a szél. Így viszont néha akad olyan, aki "spontán" előrébb keveredik. Most is így alakult, de épp, mikor kezdett volna hevesebbé válni a vita, nekünk hirtelen sokkal nagyobb gondunk támadt, mint holmi arcátlan szkipper... hiába húztam ugyanis hátra a jobb oldali motor gázkarját, a gép továbbra is előre tolt minket! Ennek fele se tréfa, irány a motortér, ahol sok mindent nem tudtam tenni, legfeljebb megbizonyosodni arról, hogy a probléma ott és akkor nem orvosolható. Ugrott az üzemanyag-töltés, irány a bázis, majd ők megoldják. Kikötésünket legpontosabban a Markos-Nádas féle "Csúcsforgalom" című jelenetből ismert "van egy kis pitty-putty" kifejezés írja le, szerencsére sem eszközben, sem emberben nem esett kár.

Innentől úgy éreztük, már semmi rossz nem történhet velünk, pláne, hogy ismét sikerült asztalt foglalni a Bravo!-ba. Szombaton buszos kirándulással ütöttük el az időt az esti gépindulásig, jártunk olyan helyen, amit hajóval is érintettünk korábban (érdekes volt szárazföldi szemszögből megnézni), és persze számtalan olyan pontján a szigetnek, amit nem. Belekóstoltunk a dzsungelhangulatba, koktéloztunk, kutyákat simogattunk, óceánban fürödtünk.

Hogy volt-e okunk csalódni?

Több is. Ázott be kabin, vesztettünk horgászbotot, többen émelyegtek a hullámos vízen, naponta többször kapkodtunk be száradó ruhákat a korlátról, alig fogyott napkrém, több tervezett programunkról le kellett mondani. Vagyis Seychelles nem egészen azt hozta, amit vártunk tőle.

Hogy csalódottan jöttünk-e haza?

Nem. Csodálatos emberekkel ismerkedtem meg, akikből összetartó kis csapat kovácsolódott, rossz volt elválni tőlük. Gyönyörű helyeken jártunk, és a végén megtudtuk, hogy az egész hetes rosszidőért egy ciklon a felelős, ami kint kavargott az Indiai-óceánon, sok száz kilométerre tőlünk, de a széle elért bennünket. Emiatt volt teljesen más az időjárás, mint amilyennek lennie kellett volna. Október végén visszamegyünk, adunk még egy esélyt Seychelles-nek!

fotók: PÁ / Friot Yacht