Charter Napló

Az évek alatt volt pár jól sikerült túrám különféle csapatokkal, és nem állítom, hogy a legutóbbi mindet verte volna hangulatban, de a dobogós helyezés biztos!

Az egész ott kezdődött, még szombat reggel, hogy már a magyar autópályán eluralkodott rajtunk a "Hurrá, nyaralunk!" érzés. Azt nem tudom, ebben mekkora szerepe volt George Ezrának, mindenesetre utólag visszatekintve jól látszik, hogy az a pár perc egészen pontosan előre vetítette a következő egy hét hangulatát.

Ekkor mutattam meg a velem lévőknek egyik aktuális kedvencemet, amely a "Tűt talált egy taxiban" munkanéven fut, és akkora tetszést aratott, hogy később az esemény nem hivatalos himnuszává lett.

Délután átvettük a hajókat, megérkeztek a vendégek, mindenki megtalálta azt a hajót, amelyikre beosztották, letudtuk a nyitó fogadást, aztán szépen eldőltünk aludni. A vasárnap reggel lassan indult, mert bár elmondtam a társaságnak, hogy minden, a szárazföldön töltött perc a vitorlázás és a fürdés rovására megy, nehezen álltak át a pihenés ritmusára. "Még elszaladok a boltba / a kocsihoz / a mosdóba" - a szokásos dolgok, nem is lepődtem meg. A napi távunk nem volt nagy, ha egyenesen az esti kikötő felé vettük volna az irányt, kora délutánra odaérünk még a késleltetett indulással is, úgyhogy megcéloztuk a Nečujam-öblöt, ahol egymás mellé kötöttük az öt hajót. Ennek több előnye is van: nem kell mindenkinek külön horgonyoznia, kisebb helyet foglalunk és könnyebben kínálod meg a többieket a nálad lévő italokból. Ahogy ők is téged a náluk lévőkből... :-) Ez valami ilyesmi hangulat.

Este, a kikötőben még megnéztük magunknak a sárga tengeralattjárót, aztán a csapat legnagyobb hajóján kezdtünk buliba, megpróbálva lenyomni a közeli esküvőt...

Hétfőre abszolút klasszikust terveztünk, az ACI Marina Palmižana kihagyhatatlan azok számára, akik először járnak a régióban. És azok számára is, akik sokadszor. Itt viszont porszem került a gépezetbe, mert azt találtuk ki, hogy a kikötő melletti öböl van annyira szép, amiért megéri korán érkezni, és ott strandolni. Ez igaz is, de mint arra egyik utasom, a SztárBlogger (és zenei felelős) felhívta a figyelmemet, parti strandra bármikor el tud menni, őt sokkal jobban érdeklik az öblök, ahol a hajóról ugrálhat a vízbe, akár napestig. Kénytelen voltam igazat adni neki, de a kikötőt már nem hagytuk el, ő pedig úriember módjára lenyelte a békát. Maradt a strand, némi kiegészítővel, mondván "egy üveg bort azért csak viszünk"!

És gazdagabbak lettünk egy újabb gyöngyszemmel:

Keddre végre meglett az összhang, mert

1. indulás után a lehető legkisebb távot tettük meg az első, tömegtől mentes és fürdésre alkalmas öbölig, ahol ráadásul bójára tudtunk állni, így nem kellett a horgonyzással bajlódni.

2. mellénk parkolt a csapat másik fele, akik a miénkkel azonos hajóval közlekedtek. Az összesen tíz ember jó része annak idején egy középiskolába járt, ehhez a maghoz kapcsolódtak az évek alatt barátok, barátnők és újonnan megismert, jól passzoló figurák. Mostanában kevesebbszer találkoznak, mint régen, pláne, hogy néhányan közülük külföldön élnek, de ez a közös program lehetőséget teremtett számukra, hogy együtt lehessenek hosszabb időn át. Élvezték nagyon.

Helló, mi?

Délutánra kerekedett némi szél, így aztán vitorlázni tudtunk a célunk felé.

Stari Gradba ritkán jutok el, örültem, hogy viszontláthatom, és még "a képtárt" is meglátogattuk. Remek a konyhájuk, csak ajánlani tudom.

Kicsit aggódtunk a szerda miatt, mert az előrejelzés esőt ígért...

...ám csapatunk tagja, von Schwarz jelezte, hogy a rossz idő teljes mértékben kizárt, hiszen ha ő nyaral, csak jó idő lehet.

Kijelenthető, hogy akkor értünk fel a csúcspontra (ahol aztán ott is maradtunk végig), amit jól szemléltet, hogy még egy hangos kőtörő masina sem tudta elrontani a kedvünket. Szél híján megint motorozva keltünk útra, úgy festett, két öblöt is beiktathatunk a programba, de aztán - látva az előrejelzést - inkább elengedtük az elsőt, kapásból a másodiknak tervezettbe álltunk be. Itt a bójákat alapvetően a parti étteremben fogyasztók használhatják, de a stáb engedi, hogy - némi kunáért cserébe - ráköthess valamelyikre, délután ötig. Szavakra nem volt szükség, néhány pillantásból tudtuk, hogy ez nekünk bőven megéri, sőt, maximálisan ki fogjuk használni a lehetőséget, mert csak a lehető legkésőbb állunk be abba a kikötőbe, ahol majd éjszakázunk. Ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk, két hajó egymás mellett, fürdés, beszélgetés, néhány fénykép, ebéd. Délután háromkor aztán megjelent a munkagép...

Először szelídebb zenével próbálkoztunk elnyomni a hangját,

aztán valami erősebbel,

végül feladtuk a dolgot. Sőt, arra jutottunk, hogy ha hirtelen leállna, elkezdene hiányozni a zakatolása. Szerintem életemben nem álltam ennyit egyszerre horgonyon nap közben, mint akkor, de egy percig sem unatkoztam. A kényszerű távozást gyönyörűvé varázsolta a lefelé menő Nap, elképesztő tónust adva a színeknek, lehetőséget teremtve jó kis csapatfotók elkészítéséhez. Egyedül, párban, sokan, kevesen, fürdőruhában, felöltözve, saját használatra, közösségi média felületre.

Azért valahogy csak beértünk... Szinte ugyanabban a pillanatban, ahogy befejeztük a kikötést, elénk toppant az egyik közeli étterem képviselője, és elkezdte ajánlgatni magukat. Szegény nem tudta, hogy már a rajtnál elvérzett, mert a hajó tatjától nyolc lépésre láttunk hasonló profilú helyet, és mi aznap már nem vágytunk ennél több sétálásra.

Milna, templomtorony és árbocok a tetők fölött.

A mi Fekete Macskánk pedig egy szót sem szólt, de mi persze tudtuk, kinek kell hálásnak lennünk a szikrázó napsütésért.

Csütörtökön csak este hatra kellett megérkeznünk az aktuális marinába (Seget Donji), így ráértünk, de természetesen nem vesztegettük az időt a parton, bevetettük az elmúlt napokban már jól bevált formulát. Igaz, annyit csavartunk rajta, hogy a kinézett öböl felé tartva közelről (egészen közelről) megnéztük a Šolta szigetének külső oldalán  magasodó lenyűgöző sziklafalat. És ekkor történt az is, hogy felnőtt emberek sikítva-tapsolva nézték, amint tovaúszik előző napi étkük - feldolgozott formában.

(Ehhez tartozik némi háttérinformáció: a hajón szennyvíztartály is van, ezt kikötőben és öbölben állva zárva tartjuk, olyankor felgyűlik benne ez-az, a szelepeket csak a nyílt vízre érve nyitjuk ki, hogy kiürítsük a tartalmat.)

Amikor szóltam az utastársaknak, hogy megtekinthetik, amit korábban kiadtak magukból, teljesen feldobta őket a lehetőség, izgatott gyerekekként sorakoztak fel a tatnál, én bent kinyitottam a szelepeket, és ekkor hangzott fel a mondat (nem kevés büszkeséggel az illető hangjában): nézd, Bébi, ott a miénk!

A fürdés után ismét vitorlázni tudtunk, szépen le is csillapodott mindenki, sőt, egyesek filozofikus hangulatba kerültek.

És persze ekkor is szólt az alkalomhoz remekül passzoló zene:

"Bevált recepten ne változtass" szólt a szlogen pénteken, az első adandó öbölben horgonyra álltunk, hogy aztán minél később mozduljunk tovább. Belefért például az, hogy Dzsó a part közelében sznorkelezve felfedezzen egy csikóhalat, amit aztán oda is hozott a hajókhoz, megmutatni nekünk.

De persze muszáj volt felkerekedni, hiszen időre vissza kellett érni a bázisra, leadni a bárkát.

Viszont, ha péntek, akkor buli! Autentikus zenére.

Sajnos idő előtt magára kellett hagynom a csapatot, mert szólítottak az itthoni kötelességek, így kicsit izgultam, hogy vajon az étterem, amit ajánlottam nekik, beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, de egy hajnali sms megnyugtatott.

Ami az egész hetes zenehallgatást illeti, tényleg nincs benne túlzás, szinten folyamatosan szólt valami a hangfalból. Ugyanakkor fontos elmondanom, hogy betartottuk az illemszabályokat, sosem zavartunk vele másokat, sem kikötőben, sem öbölben. Este tíz körül pedig mindig kikapcsoltuk.

És akkor a "himnusz". Zseniális darab, egyszer nem lesz elég meghallgatnod!