Kapitányként rendszeresen hajózva a horvát Adrián, megszámlálhatatlan alkalommal kaptam meg utasaimtól a címben feltett kérdést. A rövid válasz az, hogy kerítések. A hosszú ennél sokkal árnyaltabb.
A legenda úgy tartja, hogy a horvát szigetvilág a teremtés maradékából jött létre, az Úr egyszerűen nem tudott mit kezdeni ezzel a mennyiséggel, hát szétszórta a tengerben. Aztán megérkeztek az első emberek, akik ezeken akartak élni. Nem volt egyebük, mint a túlélési ösztönük - meg a temérdek, kisebb-nagyobb szikla. Ebből dolgoztak, és emeltek kerítéseket, lakóházakat, erődítményeket, esőbeállókat, településeket – mindet bármiféle kötőanyag nélkül, csak a kövekből.
Amikor megindult az első szervezett turistacsoportok hulláma a szigeteken, egy élelmes újságíró, aki épp ilyen társaságokat kalauzolt, a menetrendszerűen érkező kérdésre (ki rakta ide ezeket a kősorokat?) a lehető legarcátlanabb választ adta: űrlények! Vendégei hitték is, nem is, de hajlottak az előbbire, hiszen ki lenne olyan őrült, hogy kitermelje a követ a sziklából, majd körbekerítsen vele újabb köveket? Majd ott hagyja az egészet ebek harmincadjára, ezer éveken át, mintha félbe maradt volna a tevékenység. Pedig pontosan így történt, a szükség rákényszerítette az ittenieket, hogy sziszifuszi munkával, lépésről-lépésre szorítsanak maguknak helyet és termőterületeket a domboldalakon. Mára a kőrakások a helyi közösség identitásának részévé váltak, amit az UNESCO is elismert, a Szellemi kulturális világörökségek sorába emelve az építési módot.
Egész Dalmáciában, de főleg a Kornati-szigetek között hajózva, bármerre nézel, láthatod a hosszú kőfalakat, a kis halászkunyhókat és kőkerítéssel határolt, vékony termőtalajjal borított kerteket. Amiket messziről nem láthatsz, de szintén ott vannak: a vízgyűjtő medencék. Létrejöttük és fennmaradásuk sok névtelen hős munkájának köszönhető – ők tették lehetővé, hogy a mai generációk vállát már „csak” a karbantartás nyomja. A cím odaítélése főhajtás valamennyiük teljesítménye és a természettel való harmonikus együttélés előtt.
Mára a hagyomány kezd feledésbe merülni, de szerencsére akadnak olyanok, akik ápolják azt – és rendben tartják legalább a saját területüket.
fotók: wp.com; zadar-archipelago.com; malikadventures.com; house-kornati.com; Pinterest
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.