Charter Napló

Hajózós hétköznapok

Egy hét hajózás a Zadar környéki szigetvilágban

Amikor jött a telefon, hogy "kitaláltam a dátumot, mehet a buli, de még nincs meg a lé", közöltem az ügyféllel, hogy ebben az esetben csak a Last Minute bérlés jöhet szóba. És akkor abból főzünk majd, ami van. Szerencsénk volt, elég jó lett a kaja.

dscf4471_1000.jpg

Tíz nappal indulás előtt, főszezonban, jó állapotú katamaránt foglalni a lehetetlennel határos. Nekünk mégis összejött, de nem értettem, hogyan: a 2018-as (tehát első szezonját töltő) Lagoon 40 (vadonatúj modell) addig fel sem bukkant a keresőben, erre most itt volt, július közepén, szabadon, harminc százalék kedvezménnyel. Persze, hogy azonnal rácsaptunk, pénz utalva (éljen az online világ!), foglalás visszaigazolva, indulhat a tervezgetés. Pláne, hogy megérkezésünk másnapján Horvátország döntőt játszott a futball világbajnokságon. Az eredmény azóta ismert, mi akkor még reménykedtünk benne, hogy győznek, és mi az első sorból, élőben nézhetjük végig a fiesztát. Nos, ha eget verő buli nem is kerekedett, azért a népeknek a megvásárolt rakétákat muszáj volt kilőni...

20180715_212054_1000.jpg

A Lagoon 40 három duplaágyas kabinját szépen elosztottuk ötünk között, a szkipper kabinok egyikét sem kellett igénybe vennünk. Viszont - mivel oda is megágyaztak a hajót bérbe adó cég képviselői - rendesen el voltunk látva tiszta törülközővel. :-)

20180714_163053_1000.jpg

Ketten a csapatból csak vasárnap este érkeztek meg, addig fürdőzéssel töltöttük az időt Sukošan városi strandján, este meccs, utána azonban kilőttünk, nem akartunk még egy éjszakát a betonrengetegben tölteni. Egy közeli öbölben horgonyra álltunk, az orrhálóban fekve megtekintettünk néhány tűzijátékot, aztán álomba szenderültünk.

dscf4452_1000.jpg

Innentől a napok nagyjából egyformán teltek, keltünk, amikor éppen jól esett, hajóztunk egy darabig, megálltunk fürdeni egy útba eső, szimpatikus öbölben, közben ebédeltünk, aztán menet tovább, hogy időben érjünk az estére kinézett kikötőbe. Ami éjszakai pihenőinket illeti: Veli Iž, Veli Rat, Žut, Biograd na Moru és Preko fért bele ebbe a hétbe, hogy aztán szombat hajnalban kössünk vissza a bázisra.

Közben pedig gyűjtöttük az élményeket:

- a ferences kolostor békéje Galevac szigetén

- életem legjobb blitvás krumplija (vagy krumplis blitvája) Veli Iž-ben - a Konoba Kod Barbe ezúttal sem okozott csalódást.

- a napnyugta Veli rat-ról nézve

- a hajóroncs tengerből kiálló részei a Lagan-szigeteknél (Dugi Otok északi végén)

dscf4463_1000.jpg

- a négycsillagos szállodákéval vetekedő fürdő Žut egyik éttermében

- parasailing Biograd előtt (másnap pedig a csapatás jet ski-vel)

- bolyongás Biograd kanyargós utcáin, nem megtalálva az ismerős által ajánlott éttermet. Helyette egy másikat, ahol a három foglalt asztalból kettőnél is helyiek ültek - ez mindig jó jel.

20180719_212150_1000.jpg

- a levelezés Olive Island Marinával, ami bár nagy kedvencem, de ezúttal olyan hozzáállást mutattak, ami miatt ellenük szavaztam. Inkább mentünk Preko-ba, és beültünk Joso-hoz, aki biztos pont arrafelé.

- a fájdalmas szombat hajnali ébredést, amiért cserébe sík víz, nyugalmat árasztó csend és a napkelte megtekintése volt a jutalom.

Hogy egy hét sok-e vagy kevés? Most úgy éreztük, épp elég volt, de az tuti, hogy ebben a régióban bőven akad még látogatásra érdemes úti cél: Piškerára nem jutottunk ki (hiába csábított az ACI kikötőlánc ingyenes éjszakával), Dugi Otok számtalan védett öbléből egybe tudtunk csak bepillantani, és ezúttal elmaradt a városnézés Zadarban. Meg ki tudja még, mi minden. Viszont van miért visszatérni legközelebb.

20180718_122643_1000.jpg

Tippek:

- a Lagoon 40-esen két szkipper kabin is van. Normális méretűek, de a fekhelyen és egy polcon kívül nincs bennük semmi. Alváshoz megfelelőnek tűntek.

- Olive Island Marina rendelkezik online foglalási rendszerrel, de mint azt most megtudtuk, csak mert ott bejelentkezel, még nem biztosítanak neked helyet. Viszont kedvesen felajánlják, hogy ha a közelükbe érsz, hívd őket a 17-es csatornán, és megmondják, beférsz-e. Hát köszi.

- az ACI komoly akciókkal próbálja meg a környékre vonzani a hajós turistákat: a piškerai kikötői díjban benne van a Kornati Nemzeti Parkba érvényes belépő, ha pedig két éjszakát kifizetsz Žut-on, majd Piškerán, a harmadikért (megint csak Piškerán) nem kell perkálnod - ugyanez fordítva is igaz.

Ja, és tényleg gigantikus mázlink volt a hajóval: két nappal azelőtt került be a foglalási rendszerbe, hogy mi rátettük volna kezünket. És ezért lehetett a miénk a második aktív charter hete. Amikor az adatlapján láttuk, hogy 2018-as, jó állapotú bárkára számítottunk, de ez minden várakozásunkat felülmúlta. Néha ilyet is lehet...

No meg az Adria, ugye. A kék végtelen számú árnyalatával. Az árbocról fényképezve.

dscf4431_1000.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://charternaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr1314131277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ogre_ 2018.07.24. 21:54:57

A szigetekről tetszett volna pár kép. Meg a hajóról is. Az utolsó gyönyörű!

isail · http://isail.blog.hu 2018.07.25. 00:12:00

@Periodista: Helló! A hajóról láthatsz többet is, ha a "Tippek" dobozban rákattintasz a linkjére (megkékítettem, hogy feltűnőbb legyen).
A szigetek kompakt géppel, szintben fotózva visszaadhatatlanok... drón meg nem volt nálunk. :-)

Charter Napló

Utazás, munka, hajós nyaralások és minden, amivel foglalkozunk - érdekességek, tapasztalatok, élmények.

Hírlevél feliratkozás

* Kötelező mezők
süti beállítások módosítása