A Pénzért Nem Fázunk Egyesület idei sítúrájának helyszíne Guadeloupe volt. Elnök urunk (úgy is, mint alapító tag) ezúttal nem tartott velünk, ám természetesen ittunk az egészségére.
De kicsit előre szaladtam... a hajóbérlés kapcsán, még itthonról levelezgetve figyelemre méltó rugalmatlanságot tapasztaltunk a központi iroda részéről, amit nem igazán értettünk, titkon azonban azt reméltük, hogy a báziskikötőben majd másképp állnak hozzánk. Bejött a dolog, Bap. az összes akadályt félresöpörte egy kézlegyintéssel, aminek következményeként nyertünk fél napot. Vagyis a vasárnap délutáni hajóátvételt követően nem kellett másnap reggelig várnunk az indulással, sőt, messzire jutottunk a napnyugta előtt (a szerződésünk szerint éjszaka nem hajózhattunk). Bónuszként még egy lánykérés is belefért a délutánba, kint a nyílt vízen, ilyen háttér előtt:
A nyugodtnak ígérkező estébe egy közepes (és valós) pánik hozott izgalmat, ennek részleteibe inkább nem megyek bele, legyen elég annyi, hogy ha a kapcsolótáblán van egy olyan gomb, amit megnyomva tudtodon kívül tengervizet pumpálsz a hajótestbe, akkor sokat kell vödröznöd, mire újra egyenesbe jössz.
Reggel sportosan nyitottuk a napot, felkirándultunk Terre-de-Haut legmagasabb pontjára. Abban nem volt meglepetés, hogy út közben láttunk kecskéket, de arra már azért felvontuk a szemöldökünket, hogy élő rákot is. A hegyen.
Kaptatás közben kiderült, hogy az eredetileg keddre tervezett búvárkodást előrébb lehet hozni, csak időben át kell érnünk Malendure elé. Ezt lehoztuk, ki merült (kettőt is, a másodikat sötétben), ki strandolt, ki sznorkelezett, ki a hajón pihengetett, kezdtünk tehát lassan belelazulni a karibi nyaralásba. Este - TK csodatévő kezeinek hála - óriás vacsorát fogyasztottunk.
Éjszaka hol esett az eső, hol irányt váltott a szél, a hullámok meg folyamatosan ostromolták a parti sziklákat, így rengetegszer megébredtem, de mindig mindent rendben találtam. Csak egy aritmikus pattogástól rázott ki rendszeresen a hideg, hiába tudtam már a második alkalomtól, hogy csak a horgonybekötés teszi a dolgát (tart keményen, amikor arra van szükség).
Másnap rekreációra került sor, először a bázison kapott tipp alapján a La Soufriére vulkán által felmelegített folyó tengerbe ömlő vizében fürödtünk meg. Ami óriási élmény, ugyanakkor nem olyan kényelmes program, mint egy hazai termálfürdő, lévén közben a Karib-tenger hullámai ringatják az embert, hol 50, hol 23 Celsius fokos vízben. Abszolút megéri! A délutánba még belefért Vieux Fort világítótornya, majd némi SUP-on lovaglás, és még így is világosban értünk vissza Terre-de-Haut védett öblébe.
Ahol viszont megint esett az eső, aminek következtében ugrott a parton vacsorázás, mert elázva értünk volna ki a kismotorossal, ismét főztünk magunkra.
- Van rizs?
- Nincs. De van quinoa!
- Jó lesz...
Közben meg olyan klasszikusok szóltak, mint a Vogue, a The Power vagy épp a Groove is in the heart.
Reggel megint esett, de nem számított, mert friss pékárut kellett beszereznünk. Illetve megpróbálkoztunk a halpiaccal, aminek a nyitását nyolcra ígérték. Mivel még kilenckor sem volt jele sem árusnak, sem árunak, elengedtük. Viszont, ha már ott voltunk, ittunk kávét/forró csokit, sétáltunk a főutcán, cserébe a strandolást elengedtük.
Inkább elindultunk vissza a bázisra, hogy ha este is rossz lesz az idő, legalább védett kikötőben álljunk. Zivatar széllel, esővel, hullámokkal - kalandos volt, na! De a végére kisimult minden, plusz a technikai személyzet kijavított néhány apró hibát, amiket felfedeztünk az első napokban, nyugodtan fordulhattunk rá a hét második felére.
Mivel az időjárás előrejelzés optimistára váltott, mégsem maradtunk a kikötőben, a csapat tagjait különböző strandokról menet közben összegyűjtve kiálltunk horgonyra Ílet du Gosier elé. "Vacsora a parton!" felkiáltással vetettük be magunkat a kismotorosba, hogy a szárazföldre jussunk, ám ott csak félmegoldásokba botlottunk, így néhányan nyakunkba vettük a környéket, hátha lehet mást is enni, mint amit a strandon kínáltak. Ezzel aztán komoly kajaCanossa vette kezdetét, mert az éhség már rendesen mardosott minket, a kinézett helyre azonban nem fértünk be. Ahova igen (Coconut Coast), ott még karibi mércével mérve is lassan zajlottak a dolgok. Már a rendelés leadásával is elment nem kevés idő, aztán jöttek, hogy "ez sincs, az sincs' (kókuszvíz se!), de mit szólnánk helyette a valami máshoz.
"Mindegy, csak hozzad. Esetleg a séf hozzon ki valamit, végső esetben megesszük a séfet" - tényleg éhesek voltunk. Végül mindenki életben maradt, mert egészen parádés fogásokat tálaltak fel.
Hallottál már finoman becsiccsentett francia egyetemistákat karaokézni? Nos, mi már igen. Visszafelé a hajóra, a strand egyik bárja mellett haladtunk el, karaoke estet tartottak, büntetett az élmény. Szerencsére a hajón már elég messze voltunk tőlük...
Reggeli program gyanánt jött Gosier felfedezése, a bocival és a SUP-okkal támadott a csapat, levezetés gyanánt meg a hajó tetejéről ugráltunk a vízbe.
Aztán irányt vettünk Marie-Galante felé. Először Anse Mayot-nál strandoltunk egy kiadósat, estére pedig átálltunk Saint Louis elé. Vacsora a Piros Bálnában mesés fogásokkal és italokkal, segítőkész pincérrel, majd alvás sík vízen, eső nélkül, csillagok alatt - végre!
Hajnalban K. mozogni vágyott, elment futni, és ha már a parton járt, hozott friss croissant-okat. Reggeli pipa. Úgy döntöttünk, lazára vesszük a napot, lassan visszacsorogtunk Anse Mayot elé, ezúttal hosszas strandolásra.
Abba még az is belefért, hogy a kismotorossal két turnusban felfedezzük az "Egypálmás szigetet" (Ílet du Vieux-Fort), becsülettel körbesznorkelezve azt.
Este újra Saint Louis, vacsora rákos tészta (a hajón) + desszert (a parton). Plusz a világítótorony... khm... megtekintése.
Ílet du Vieux-Fort annyira bejött mindenkinek, hogy reggel a hajóval is odaálltunk mellé, és újra maszkot öltöttünk sznorkelezéshez. Az erős áramlásban keményen kellett küzdeni, hogy irányba haladjon az ember (vagy épp egy helyben lebegjen), cserébe gyönyörű látvány tárult elénk. Ebédidőre már Sainte-Anne-ba értünk ("jó helyen van ez a kocsi"), fagyikkal és koktélokkal frissítettük magunkat - mindkettő zseniális volt a maga nemében. És láttunk “külső sávban” parkolást (úgy tűnik, ez a világ minden részén létező megoldás):
Közeledett a hetünk vége, másnap reggel vissza kellett adni a hajót, szerettük volna letudni a tankolást, hogy kényelmes legyen a reggelünk, ne akkor kelljen kapkodni. Ha tudom előre, mi vár ránk, lehet, mégis inkább a reggelt választom... mert láttam már arcátlan helyieket szerte a világban, meg pofátlan tolakodást, de itt egy motoros minden eddigit felülmúlva ugrott elénk, ami miatt egyrészt feleslegesen buktunk fél órát, másrészt komoly szájkarate alakult, 6-8 ember részvételével. JL elsimította a dolgot, de a lelkünk még háborgott egy darabig. Csak egy valaki maradt ki az egészből: a csendesen eloldalgó arcátlan sofőr (hogy egyem a bátor szívét).
Ezúttal aztán tényleg a marinában éjszakáztunk, ekkor éreztük elérkezettnek az időt a korábban, piacon, nénitől vásárolt ananászlekvár kipróbálására. Két kanál után TK összegzett: "Megyek, eszem egy kis mézet, hogy lenyomja ezt az édeset".
Vasárnap este elmerültünk a helyi karnevál forgatagában. A műsor látványos és hangos, amiben tulajdonképpen semmi meglepő nincs.
Ellentétben a vendéglátósok hatékonyságával, ami elképesztően alacsony szintet üt meg. Pro tipp: ne akkor kezdj kaját vadászni, amikor már éhes vagy!
Nyilván én voltam a hülye, gyanút kellett volna fognom, amikor a pultos felhívta a figyelmemet, hogy a koktélok elkészítése bizony időbe telik. Ő nyert. Az elsőre ugyan csak 10 percet kellett várnunk, a másodikat azonban 20 percnél elengedtem: "adjál ugyanannyi értékben tonikot, aztán hagyjuk békén egymást".
Hétfőn letudtuk a "kötelező" programot: felmásztunk a vulkánra. Csapatunk négy tinije (14-16 közötti fiatalok) korábban ideje jelentős részét a telefonjába temetkezve töltötte, korlátozottan lehetett őket aktivitásra bírni. Ezen a reggelen azonban a fiatalok csillogó szemekkel álltak az esőben, izgatottan várva, mikor indulunk végre neki a mászásnak. A csúcson aztán megkapták a jutalmukat:
A délutánba még belepréseltük egy vízesés megkeresését is, banántültetvényen át, patakmederben gázolva, de abszolút megérte. Pedig a Gúgöl azt írta, "Zárva". Ki érti ezt???
Kedden déelőtt hullámszörf leckét vettünk, ami egyrészt jópofa mozgás, másrészt remek arcüreg-mosás.
Kaják
Főleg hal vonalon mozogtunk:
- accras (apró, olajban sült fűszeres halfánk)
- tataki
- tonhalsteak.
És persze rum, változatos formákban.
Simán benne van a pakliban, hogy jövő ilyenkorra megint szervezek egy kört Guadeloupe-ra. Ha jönnél, szólj!
Nincs két egyforma út, és egyik túrát sem hasonlítjuk össze a másikkal, de ha érdekel, milyen volt itt hat éve, arról két beszámoló is készült. Norboncáét itt, az enyémet itt éred el.
Az Egyesület korábbi téli kalandjai:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
